Élet és képzelet
„Eljön a perc, amikor választani kell élet és képzelet között. Nagyon közel van a kettő, de sohasem érintkeznek. „
Szavak nélkül előzetes /Sajnos a filmet nem láttam, ezért is értelmeztem ennyire át, és talán kicsit félre is ezt az igazán elgondolkodtató mondatot./
Idáig hallom, mit gondolsz… Igen, lehet hogy eddig is tudtad ezt, lerágott csont az egész. Én is tudtam, de csak igazából most értettem meg mit is jelent ez a mondat. Amikor még fiatalon előtted az élet és tele vagy energiával, még sínen az életed, maximális a szülői támogatás, még nem bántál meg semmit, nem volt még felelősségteljes döntésed (tisztelet a kivételnek, akinek hamarabb kellett felnőnie ebben a kemény világban), és egy olyan boldog, kiegyensúlyozott életkép lebeg a szemed előtt, amiről ilyenkor nem is sejted, hogy teljesen lehetetlen. Ahogy halad az idő, lassan kezdesz rájönni, hogy talán nem is lesz minden olyan egyszerű, de majd te megmutatod, mert más vagy és erősebb, mindenkinél. A következő megrázó lépés, amikor már érzed, hogy a világmegváltás mégsem a te műfajod. …és elérkezel egy fordulópontra… tanulsz, dolgozol, pörögsz, szeretnél karriert, és jön a felismerés, hogy valami kimaradt a jövőképedből. A tárasas kapcsolatok, a család, a magán élet. Mert az ember- néhány ritka kivételtől eltekintve- társas lény. Elkezdtem gondolkodni, hogy nekem mi a fontos, hogy melyiket válasszam, család vagy karrier. Egyáltalán köteles vagyok-e választani? Mert valljuk be, nő vagyok. Persze, a társadalom egyenjogú tagja és a többi elcsépelt szófordulat amikkel most nem élnék, mert ez is megérne egy misért, de ennek nem most van itt az ideje. Akkor miért is merült fel bennem ez a tény? …a gyerekvállalás. Ami hatalmas felelősség, mert egy teljesen új, egyedi identitás lesz rád utalva. Persze, nem csak rád, de ha történik valami, ha jön egy krack, vagy egy új szerelem valamelyik fél részéről… De ha ez nem is következik be, akkor is te vagy az anya,és a gyermeknek sokak szerint mindenekelőtt az anyjára van szüksége. Mondhatom-e majd a gyermekemnek, hogy most nem érek rád, mert munkába kell mennem? Vagy a másik véglet, hogy feláldozhatom-e önmagam, a gyermekemért? Melyik oldalra hajoljak? Mert ha én szívem szerint állnék is egyenesen, akkor is, az állandóan fújdogáló szelek formálnak, és döntögetnek.
Ezek persze csak gondolatok, amik mégis megrettentenek picit, mert ez itt az Élet, az Életem, ahol minden mozdulatra a felelősség elviselhetetlen súlya nehezedik.
A képzeletbeli komplex jövőképem szép lassan letarolja ez Élet. De én minden erőmmel azon leszek, hogy megnehezítsem a dolgát ennek a kegyetlen maffiózónak.