Gattaca

Már majd egy hónapja beütött a vizsgaidőszak… az utolsó nagy agytekervény forgatás a nyári rövidke pihenés előtt. Ilyenkor gyorstüzelésre állítjuk a szinapszisainkat és finomhangoljuk a rövidtávúúú… akarom mondani a hosszútávú memóriánakat.

Most az ágyam pihen, amit a szorgalmi időszakban fárdatra aludtam. Biztos élvezi a a felszabadítást…

Mivel új iromány nem született mostanság, így egy régebbi házidolgozatomat töltöm fel, egy filmelemzést amit antropológiára írtam. Aki még nem látta volna a Gattaca című filmet, ajánlom, hogy legalább nézzen bele.

G a t t a c a

Filmelemzés

„A hozzáállás fontosabb a múltnál, a neveltetésnél, meg annál, amit mások gondolnak, mondanak, vagy tesznek. Meghatározóbb, mint a megjelenés, a tehetség, vagy a képzettség. A hozzáállás társaságot, otthont teremthet, illetve robbanthat szét. A csodálatos az, hogy minden reggel határozhatunk a felől, hogy milyen lesz aznap a hozzáállásunk. A múltunkat nem befolyásolhatjuk, és nem változtathatunk azon sem, ahogyan embertársaink viselkednek. A kikerülhetetlent sem tudjuk kikerülni. Csupán egy dolgot tehetünk: azon az egy húron játszunk, amink van – ez pedig a hozzáállás.”

Charles Swindoll

A helyszín egy képzeletbeli világ… vagy talán mégsem? Mert mi is a különbség? Első ránézésre minden. De ahogy a dolgok mögé nézünk felfedezhetjük a hasonlóságokat. Derítsünk hát fényt a párhuzamokra!

Egy filmelemzést illő a film rövid leírásával kezdeni. Most igazán rövid leszek, mert csak 3 oldal terjedelem áll rendelkezésemre és ez a komplex alkotás több tíz oldalon sem meríthető ki teljesen. Így a szerelmi és testvéri szálakat csak érintőlegesen áll módomban kibontani.

A címmel kezdeném. Gattaca. Egy űrkutató bázis neve. A főszereplő minden álma, hogy ott dolgozhasson, és eljuthasson egy másik bolygóra. De mit is jelképeznek Gattaca betűi? Ha már a film a gének köré épül, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a géneket bázisok építik fel, nevezetesen a guanin(G), az adenin (A), a timin (T), és a citozin (C). Már itt is egy utalás történik arra, hogy ebben a filmbeli kitalált társadalomban milyen fontos szerepet tulajdonítanak a genetikának.

A film 1997-ben készült, amikor még a genetika újdonságnak számított és nagy várakozásokkal tekintettek rá egy jobb és szebb jövő reményében. Bár ma már kicsit reálisabbak a várakozásaink, mégsem elképzelhetetlen az itt megjelenített társadalom.

Főhősünk Vincent, aki természetes úton fogant és született. Mi probléma is lehet ezzel? Semmi. A probléma a környező világban keresendő. A természetes már nem jó, egyre messzebb kerülünk az emberiség bölcsőjétől.  A legtöbben már genetikailag pontosan és tökéletesre tervezve születnek, azaz a szülői gének közül csak a legjobbakat öröklik. Az így születendő gyermekre méltán lehet büszke majd a családja- gondolhatnánk.

Már az első felsírás után megmondják a várható élettartamot, és betegségeket. Vincentnek 30 évet jósolnak, és szívproblémákat. Mi is következik ebből? Az „címkézés”, tehát mivel kimondták, hogy ez és ez lesz a probléma, erre a környezet válasza, hogy ennek tükrében máshogyan viszonyul a „címkézett” emberkhez mint egy egészséges „címkézetlen” társához. Főhősünk tetteit is ennek tükrében ítéli meg a család és minden olyan dologtól igyekszik távoltartani és lebeszélni, amely „árthat” neki vagy „elérhetetlen” a számára.

 Ami igazán fontos, hogy ehhez az adathoz a gének útján mindenki hozzáfér, és az egész világ selejtként kezeli, pontosan úgy mint hasonló természetes úton fogant társait. De kinek van joga ítélkezni? Ítélkezhetek a fiam, a testvérem a munkatársam, az alkalmazottam felett mert ő más? Nem gondolnám hogy ez igazságos lenne… hacsak valaki nem a Dürenmatt fizikusainak fenntartott épület lakója és Istennek képzeli magát… de akkor ő már túl bolond lenne, hogy oda zárják a világot jobbá tenni próbáló emberek közé… vagy mégsem? Mert ki mondja meg, hogy mi a jó? Vagy hogy mi a tökéletes? Bár már előtte annyian megfogalmazták, hogy a jó és a rossz relatív fogalom, de Milán Kundera A lét elviselhetetetlen könnyűségében felhozott példája igazán ide illik. „A tenger partján járó ember, aki dühödten lóbál kinyújtott kezében egy lámpát, őrült is lehet. De éjjel, amikor egy csónak hullámokon tévelyeg, ugyanez az ember megmentő. A föld, amelyen élünk, határterület az ég és a pokol között. Önmagában egyetlen magatartás sem jó vagy rossz. Csak a világ rendjében elfoglalt helye teszi jóvá vagy rosszá.” Ezzel magyarázható az, hogy egy ilyen „degénerált”, „személyiség tolvaly” ilyen közel tud férkőzni a szívünkhöz. Sőt, ő  és kedvese tűnik az egyetlen „normálisan” gondolkodó embernek. Ő küzd egyedül az álmaiért, mert küzdelem nélkül az élt mit ér? „Ember küzdj és bízva bízzál.”- hangzik el az Isten szájából az ominózus mondat Madách Imer Az ember tragédiája című műben.

Merni kell nagyot álmodni mert csak akkor élünk igazán, ez is a film egyik fő üzenete.

Naponta több millió sejt hal el bennünk és kerül a külvilágba. Naponta közel 70 hajszálunk hullik ki. Mindegyik ezek közül alkalmas génszekvenálásra. Hogyan is lehet akkor kikerülni ebből az ördögi körből? Az egyetlen kiút ha személyiségtolvajnak áll az ember és figyel minden apró részletre. Vincent is ezt az utat választja. Egy olyan ember bőrébe bújik, aki tökéletes génjei ellenére mégsem teljesítette be a hozzáfűzött reményeket, ezért öngyilkosságra készült, amit szintén nem tudott tökéletesen végrehajtani, így tolószékbe kényszerült. Az ő neve Gerome. Segítségével Vincent felvételt nyer Gattacára és minden a legnagyobb rendben zajlik. A főnöke megjegyzi, hogy az ő asztalán mindig milyen rendkívül nagy tisztaság van. „A tisztaság erény.”- hangzik el  Vincent/ Gerome szájából. Az igazgató, a film végére emberölés bűnével mocskolódik be, bár megtudjuk, hogy egyetlen "erőszakos" génje sincs. Igazából mennyire is befolyásolnak minket a gének? Mennyiben játszik szerepet a neveltetés, a személyiségjegyeink? Ettől lesz tökéletlen a tudományon alapuló világ, hogy nem csak a tudomány, a mérhető és a kézzel fogható létezik. Vak, aki ezt nem látja.

Az igazgató is küzd az álmaiért, a projekt megvalósulásáért, mint Vincent/Gerome,  és ő sem a társadalmilag elvárt és elfogadott utat választja. Úgy látszik, a törvények áthágása nélkül nem érhetjük el céljainakt egy ilyen egzakt világban sem.

 Vajon mit értett főhősünk tisztaság alaltt? Bár igazából a klaviatúrát takarítja, de átvitt értelemben a genetikai tisztaság gyűrűzik be gondolatainkba ezen mondat hallatán. Ott azt tekintik kizárólagos erénynek. Érdekes a „lelki tisztaságot” ma már kevesen tartják előnynek. „ (…) ugyan becsületest kell játszani, de valóban lenni, mégis oktalanság.” (Katona József: Bánk bán) Vagy az Egy asszony illata című filmben hangzik ez a következő párbeszéd: -A lelkiismeret halott, ezt nem hallottad? / -Nem, nem hallottam. / - Akkor vedd ki a füledből a kib*szott vattát!” De mint az Egy asszony illata című alkotás végén is, a jó, és lelkileg feddhetetlen ember elnyeri a jutalmát. Csak, itt nem saját maga álatl, hanem egy teljesen bekoszolódott de a szívét a helyén hordó pártfogója által. Igen, ez már picit valóságosabb fordulat, de még ez sem a mindennapi események közé sorolható. A Gattacában hasonló a helyzet, a jó és álmaiért küzdő ember elnyeri jutalmát egy másik  ember segítségével. Gondolhatunk itt Geromra, de az orvsora is, aki mindvégig tisztában van vele, hogy Gerome nem Gerome, de mégsem jelenti. Még egy tökéletes gépesített világban sem lehet teljesen kiszűrni a selejtnek tartottat, ha ott az emberi tényező, az érzelmek, amit itt az orvos képvisel. Mert bár az orvosokat sokszor hideg és érzelemmentes emberként mutatják be, és valljuk be, itt is erre számítunk. Az orvosokat a „fausti” ember lelki beállítottságával szokták jellemezni, de itt egy érző lélekkel találkozunk, Vincent/ Geromeban a fia történetét látja.

A film közepén van egy jelenet, amit fontosnak tartok kiemelni. Az emeletre vezető csigalépcsőt oldalról veszi fel a kamera, így kirajzolódik annak tökéletes DNS alakja. Ezen a lépcsőn kell feljutnia a valódi Geromenak, hatalmas küzdés árán, amin Vincent könnyedén felszalad. A „tökéletes” embernek is küzdeni kell. A hozzáállás a lényeg, a legmeghatározóbb az életben, és ezt semmilyen tudományos módszerrel nem tudjuk befolyásolni. Vincent a tökéletes testvérét is többször legyőzi. Ez nem véletlen. Az alkotók szeretnék felhívni a figyelmünket, hogy bármilyen körülmények között is a sorsunk a saját kezünkben van.

De még a genetikailag feddhetetlenek sem elégedettek magukkal, bármilyen okosak és erősek is. Ez evolúciós maradvány. Bármennyire is fejlődik körülöttünk minden, mégsem vagyunk képesek az elvolúció hosszú során kialakult beidegződéseinket hátrhagyni. Melvin Konner neurológus és antropológus a következő magyarázatot adja. Az agy motivációs részei, különösen a hipotalamusz lehet felelős a krónikus emberi elégedettlenségért. Az állatok laterális hipotalamuszán végzett kísérletek azt sejtetik, hogy a szervezet állandó belső állapota az izgatottság és a vágy egyfajta elegye, amit legjobban az „akar” ige fejez ki (akár tárgyhoz kötve, vagy akár anélkül.)

Tehát az evolúció itt visszaránt minket. Nem fejlődhetünk gyorsabban a vártnál. Sőt, Csíkszentmihályi Mihály még tovább merészkedik. Állítása szerint: „(…)gyaníthatjuk, hogy mihelyst a vaktában kódolt génjeink saját értékrendünkkel vagy érdekeinkkel ütköznek, mindig a gének kerülnek ki győztesen.”

Nem szeretnék ilyen világban élni- hangzott el Apum szájából a film végén. Én azt kérdeztem: Miért? Most nem ilyen világban élünk? Virágzik a szociális és faji alapon történő megkülönböztetés. Bár a filmben a tudományos alapon nyugvó, megkérdőjelezhetetlennek gondolt megkülönböztetés éli világát. Egy tökéletesnek tűnő világ tökéletlensége. Mert bár a „genoizmus” tiltott, senki sem tiszteli a törvényt. Ott sem, és a mi világunkban sem. Igazából társadalomkritikaként is felfoghatjuk ezt a művet, amely science fiction-ként öltött formát. Gerome elvágyik a Földről, mert már látja, hogy itt nem létezik tökéletesség, hibába is ringatja magát ebbe az egész társadalom. Vajon máshol megtalálhatja? Talán a világűrben? Ahol nincs üldözés, üldöztetés, ítélkezés.

Sokszor gondolkozom azon, hogy ki a tökéletes, és egyáltalán létezik-e ilyen vagy ez csak az ideák világában lehetséges és mi „csak” mint árnyékok, nem érhetjük el ezt. Végül arra jutottam, hogy minden ember tökéletes a maga létezésében, de senki sem az, mert mindenki tele van hibákkal. Bár elég paradox, de én mégis így látom. A másik emberi lényt hibáival együtt kell megtanulnunk elfogadni, hogy meglássuk tökéletességét.

Lezárásnak egy elgondolkodtató idézetet választottam. Sajnos erre nem tanít meg az egyetem, viszont fontosnak tartom, hogy ennyi tudással felvértezve ezt a néhány sort mindig szem előtt tartsuk. „A tudomány istenekké tesz bennünket, mielőtt megérdemelnénk, hogy emberek legyünk.” (Jean Rostand)