Az élet játéka
Játék… mi jut eszedbe róla? Egy baba, egy autó, kártya, számítógép, telefon, önfeledt szórakozás… vagy minden, úgy értem az egész Élet?
Mert mi játék és mi nem az? Csak az a játék, amit annak tekintünk, vagy az is, amit komolyan játszunk el? Játék-e a munka amit odafigyelve végzünk?
A válaszom igen. Nekem mindez játék, egy nagy társasjáték, ami néha kegyetlen, mert mások kiütnek, vagy kimaradsz a következő körből, de néha kegyes és újabb dobási lehetőséggel ajándékoz meg, vagy egy szinttel feljebb léphetsz. Ez a szerencsén múlik és a taktikán, mint ahogy a mindennapok játékában is.
A saját életedet is tudni kell megfelelő távolságból szemlélni, mint ahogy a játékba sem feledkezhetsz bele teljesen, mert az is tönkretesz és felemészt.
Szövetségeseket kell szerezni, hogy előnyökhöz juss, vagy erősebb légy. Néha ez veszélyes, ekkor magadról mindenkit lerázva kell továbbügetned a pályán. Kérdés, hogy ehhez elég önző és kegyetlen vagy-e? Mennyi a tűréshatárod, meddig viszel valakit a hátadon? Mennyi előnyhöz mered juttatni a riválisaid, és ők erre mennyire emlékeznek. Segítenek majd neked a bajban?
A szerencsésebbeknek a játék a vérében van és a lapjárást ösztönösen jól használják ki, és vannak akik ezt már játszva tanulják meg.
A játékszabályokat bizonyos törvénykönyvekben lefektetik, ha megsérted őket, és "lebuksz" (ez fontos) , megbüntetnek. Ha nem érnek tetten, akkor minden megy tovább.
Mondhatnám, hogy kegyetlen, mondhatnám, hogy sivár, de ezek nem illenek ehhez a fajta játékhoz. Hát akkor mi is a megfelelő jelző? …a furfangos, a pompás és színekkel teli inkább jellemzi.
Ki ne ismerné Kosztolányi Dezső egyik legmegérintőbb művét… Akarsz-e játszani? Itt olvastam először, hogy „nagykomolyan az asztalfőre ülni” is játékból lehet és kell. „Gyermek szívvel fontosnak látszani”, „semminek örülni”, „hallgatni hosszan”, „játékban élni, mely valóra vált”, és végül „játszani halált” igen, ez a nagy társasjáték, csak így vészelhető át, élhető meg teljes lényegében.
Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfõre ülni,
borból-vízbõl mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú õszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragõzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprõ, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretõt,
színlelni sírást, cifra temetõt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?